Ugrás a tartalomra

Teleki vagy József főherceg palota

leguan küldte be March 1, 2012 időpontban
Hely/kategóriák

Az 1700-as évek végén copf stílusban épült Teleki-palotát az állam 1857-ben megvásárolta a családtól,  1867-ben átalakították és 1873-ban már a Honvédelmi Főparancsnokság székelt benne. A honvédség főparancsnoka 1869-től – a  hazánkban nagy közkedveltségnek örvendő és „Palatinus Jóskának” becézett – József Károly főherceg (1833-1905), József nádor fia, volt, tehát ettől az időtől beszélhetünk József főherceg palotájáról.  A tényleges főhercegi rezidencia az 1890-es évek elején jött létre, Giergl Kálmán és Korb Flóris osztrák építészek tervei alapján (kiemelkedő munkáik: New York-palota, Klotild-paloták, Zeneakadémia).

József  Károly főherceg után a palota fia, József Ágost főherceg  (a Monarchia feloszlása után magyar herceg)   (1872-1962) tulajdonában maradt.

Budapest 1944–45-ös ostroma során a palota jelentősen megsérült. Helyreállítására – a Szent György tér más épületeihez hasonlóan – többféle terv született, de végülis ezek csak a Várszínház és később a Sándor-palota esetében realizálódtak.  Miként a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Főparancsnokság , valamint a Királyi Istállók szomszédos épületeit, a Teleki-,  József  főherceg-palotát is  lebontották.  Helyén középkori rommezőt tártak fel, itt jelenleg is régészeti ásatás folyik.

Cím

Szent György utca 2
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok